Ahogy nézem a hirdetéseket, posztokat, úgy tűnhet, hogy aki jógát tanít, az minden ászanát tökéletesen tud. Szeretjük azt megmutatni, amit tudunk. Természetes, hogy az erősségeinket emeljük ki, hisz erre vagyunk szocializálva. Ezt tanuljuk meg már az óvodában, majd az iskolában és később a nagybetűs életben ez fokozódik, mint a nemzetközi helyzet. Mindenhol arra kíváncsiak, hogy mit tudunk tökéletesen.
A jóga nem teljesítmény sport. Nem is sport. Ha abból indulok ki, hogy a jóga az elme örvényeinek uralása („Yogas chitta vritti nirodhah, Patanjali, Yoga Sutra), gondolhatom azt, hogy amilyen elmeállapotban vagyok, az fog a testemen megmutatkozni. Igen, tapasztalatból ismerem ezt. Ennek következménye, hogy például mindig teljesen rá tudok hasalni a nyújtott lábaimra, valamikor azonban maximum 45 fokig tudok előrehajolni. Vagy vannak olyan pózok, melyeket a tanár is épp tanul. A folyamat közepén van. Küzd és szenved. De ezt nem látja senki, sokszor nem is akarunk dicsekedni a saját „sutaságunkkal”. Naná, hogy nem ezt a képet tesszük fel a Facebook-ra. Pedig érdemes lenne. Miért? Mert FONTOSNAK TARTOM, HOGY EGY KEZDŐ, VAGY A JÓGÁVAL ÉPP CSAK KÖSZÖNŐ VISZONYBAN LÉVŐ MEGÉRTSE, HOGY A JÓGA NEM A TÖKÉLETES PÓZOKRÓL SZÓL. A SIKERT ITT NEM ÍGY MÉRJÜK, HANEM A BELSŐ FOLYAMATOK MÉLYSÉGÉN.
Mit jelent ez nekem? Mindenkit saját magához mérten érdemes nézni, tanítani. Pont erről szól a MÁS jóga, ahol az alapsor ismerete után lehetőség adódik a személyes sor kialakítására. Mert mindenki más, és más kihívással kell szembenéznie a jógaórán.
A VATA alkat minden ászanát szinte azonnal meg tud csinálni. De sokszor ízületből. Nála az lesz a kihívás, hogy megtanulja az izmait aktiválni.
A PITTA kihívása maga a kihívás :). Fellobban a tűz a szemében, és bebizonyítja majd, hogy ő mindenre képes. Eredménye: életkortól függően rövid vagy hosszú távú sérülések. A lényeg mégis, hogy megcsinálta. Na, őt vissza kell majd fogni, de nem földre kényszerítve, mert azt nem fogja tűrni.
A KAPHA számára a megmozdulás lesz a kihívás. Na meg hogy elérjük, hogy felszítsa az Agnit (tüzet) gyakorlás közben. Noszogatni kell őt, és biztató, határozott instrukciókkal irányítani a gyakorlását. Ettől csodás a MÁS jóga!!!!
És a tanár is valamelyik dósikus alkatba tartozik, így rá is pont ezek az elvek érvényesek. A színfalak mögé nagyon ritkán van lehetőség betekintést nyerni, ha egyáltalán lehetséges. Így aztán elfelejtjük, hogy egy-egy siker, gyönyörű póz, vagy bármilyen eredmény mögött milyen hatalmas erőfeszítés, lemondás, munka van. És talán ennek tudható be, hogy sokan megijednek a saját magukkal való munkától. Igen, a jóga az erős lelkűek útja. Kitartás, elköteleződés nélkül nem lesz eredmény. De nem csak itt nem lesz. Az Élet semelyik területén sem osztják csak úgy a sikert. Elköteleződés nélkül szerintem nem érdemes semmit sem tenni. A szanszkrit Tapas szó fejezi ezt ki, melynek jelentése: önfegyelem, kitartás, állóképesség, elköteleződés. Talán ez utóbbi a legfélelmetesebb. Annyi inger ér bennünket nap, mint nap, és elköteleződni egy eszme, egy ember, egy mozgásforma, egy tanár mellett? Ez olykor a legerősebbeket is térdre kényszeríti :). Pedig egyszerű a képlet: van egy célom, meghozom a döntést: „igen, elkezdem”, megtalálom hozzá a formát (tanár, hely), és elköteleződöm. Nem egy életre. Egy időre. Mert mindennek megvan a maga ideje, semmit nem lehet siettetni. Ahogy a magzat is x idő alatt fejlődik ki, majd jön világra, vagy ahogy a föld alatt x idő alatt lesz a szénből gyémánt.
Visszakanyarodva az elejéhez, esetleg látva a mindig tökéletes ászanákat sokaknál meg sem születik az elköteleződés gondolata, mert félnek, hogy sosem fogják tudni „olyan szépen” megcsinálni azt a pózt. Pedig aki épp bemutatja, ő is valahol elkezdte. Elköteleződött egy út mellett, és olykor bukdácsolva, TAPASztalva, de tovább ment. És elérte a célját. Jelen esetben egy csodálatos ászanát.
Egy szó, mint száz. Mindenkiben ott a lehetőség. Egy éve a plusz 10 kilómmal marhára esetlenül mozogtam. Túl voltam egy csúnya sérülésen (csigolya-szalag szakadás), a vállaim kiégve, örökké fájtak, ezek miatt ki kellett hagynom egy időre a gyakorlást. A lelki sérülésről nem is beszélve, mert amikor csak a matracra álltam, görcsbe rándult az egész testem. Sírva ültem le, hogy vége, ennyi volt. Mindezt egy helytelen és durva tanári beavatkozás eredményeként. És nem adtam fel. Tovább kutattam. Így találtam rá a MÁS jógára. Az ájurvéda és a MÁS jóga segítségével és az elköteleződésemmel felépültem, lefogytam, átalakultam. Nem untatlak, csak tudd, minden a Te döntésed!
NEM A TEST MEREV. AZ ELME MEREV.
Namasté, Ági
